2011. március 27.

Márciusi találkozó Szombathelyen

A tegnap délután ismét a kreatív tevékenységek jegyében telt, hiszen újra összejöttünk egy néhány órás találkozó erejéig. Viszonylag kis létszámban, hiszen Ami, Klau, Mariann, Eszer és Kriszti nem tudtak részt venni. Így 7-en voltunk, plusz Karesz felügyelt ránk:)

A tavaszi fáradtság helyett tavaszi zsongásban voltunk. Mindenki alkotott, nézzétek csak:
A szorgos kezek
Mivel az én kezemben volt a masina, magam helyett feltettem Kati tojásból előbújó nyusziját :)

Ancsa a találkozó végére befejezte a nudlis sálat, és mi többiek is szorgalmasan tevékenykedtünk. Kötöttünk, hímeztünk, Vera pedig saját festésű fonalakból és kreatív textilekből készített borítót.
Rágcsálnivaló is volt (micsoda meglepetés :))), Móka sósat, Ancsa édeset sütött. A szomjoltó a már jól bevált almafröccs volt:D

Hoztunk azért gyönyörű félkész és kész munkákat is.

Képeket itt találtok.

Egy kis plusz dolog is történt ezen a találkozón: legutóbb megbeszéltük, hogy következő alkalommal mindenki hoz magával egy kis meglepetést egy saját készítéső ollóőrt, és sorsolni fogunk, ki kinek adja :)
Szuper kis ollóőrök készültek, amikkel büszkén pózoltunk:


A következő találkozó időpontja még képlékeny, de amint lefixáljuk, kiteszem a blogra is.
Puszi Mindenkinek,

7 megjegyzés:

  1. :D Ismét csak irigykedem .... :D Klassz kis társaság .... :D

    VálaszTörlés
  2. Én mindig kicsit ott vagyok veletek Dana révén :-) Nagyon szorgalmasak voltatok, mindegyikőtök kezében lévő alkotás tetszik ;-)

    VálaszTörlés
  3. Micsoda klassz napotok lehetett! Jó így együtt látni az örömötök.Gratulálok a sok szorgos kis kéznek! :))

    VálaszTörlés
  4. Megnézve a képeket, tényleg nagyon irigylésre méltó az összejövetel és a sok szép munka is!!
    Az írásból meg megtudtam, hogy az illatpárnának vélt szépségek, ollóőrök:)))
    Nekem egy színes "madzag" van rajta:(( Micsoda különbség!:))

    VálaszTörlés
  5. Ez volt az első, amelyikről - igazoltan bár, mégis - hiányoztunk a lányaimmal...
    Úgyhogy mi máris nagyon várjuk a következőt!

    VálaszTörlés
  6. Biztos jó lehetett! Én is irigykedem! És küldöm ezt neked!
    http://bakterno-kuckoja.blogspot.com/2011/03/kaptam-egy-jo-szot.html

    VálaszTörlés
  7. У вас очень симпатичная компания настоящих рукодельниц! Очень красивые работы, оригинальные и яркие! Буду вашим постоянным читателем, и добро пожаловать в мой блог: http://fullmoontheedgeofthesoul.blogspot.com/

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz:-)
Thanks for your comment:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails