Főoldal

2010. augusztus 8.

Kreatív hétvége

Sziasztok!

Vidáman telt a szombat délután, hiszen annyian összegyűltünk a Gyöngypiramisban, hogy alig fértünk el az asztal mellett. Boldog voltam, mert meglepetés emberkénk is volt Ralina személyében, aki a közelben nyaralt éppen a családjával, és néhány órára benézett hozzánk:-)
Egy gyönyörűséges Lanarte képen dolgozik éppen (Sarah Moon), amit megcsodálhattunk:Évi egy rakás állatkával érkezett (Kutyorg, Menta és Rozsdás), amihez Viki (Budapestről!!!) még hozott 2 saját készítésű, és egy Évi által készített régebbi példányt:-)Évi persze hozott magával fonalat is, mert a kötőtű nem pihenhet:Ahogy Évi sem, hiszen még Vikinek is adott egy kis kötési leckét:
Kriszti a kislányával érkezett, és most a gyöngyözésé volt a főszerep:
Elhozta megmutatni a készülő csónakházát, ami a kép alján látható vadonatúj ismerősünk Bebi holmijai között, aki a foltvarrós dolgaival belopta magát a szívünkbe:
Ami is beugrott kicsit, és persze Kata is le tudott ülni néhány percre mellénk. Kávézásra most nem maradt idő, annyira pörgött az élet, de legközelebb pótoljuk.

12 megjegyzés:

  1. Az a jo ezekben a talalkozokban, hogy ujabb lenduletet kapok tole...:))Meddig maradtal?

    VálaszTörlés
  2. Szia Vera!

    Tényleg nagyon jó volt most is összejönni:-) csak úgy repült az idő:-)

    Szia Kriszti!

    Negyed nyolckor kaptam észbe:-) De Ralina és Évi még maradtak:-)

    VálaszTörlés
  3. Szuper találkátok volt(ismét)! :)

    VálaszTörlés
  4. Szuper képek, nagyszerűen érezhettétek magatokat!

    VálaszTörlés
  5. De szuperek! Pont kiváncsi lettem, hogy ki hímzi a Sara Moont :), mert láttam Krisztinél. Jaj nekem is meg kéne csinálni!

    VálaszTörlés
  6. Szia Kriszti!
    Igen, korábban lelépek a munkahelyről, és igyekszem ott lenni. Ha nem is 8-ig, azért egy pár órát biztosan ott töltök majd. És Te?
    Me befejezem az ifjú párt, és elviszem megmutatni :-)

    VálaszTörlés
  7. Igen, ugy tervezem, jovok...Mikortol leszel ott?

    VálaszTörlés
  8. Ha minden jól megy, fél kettőtől már ott leszek :-)

    VálaszTörlés
  9. Ok! Megyek en is, eloszor ugyintezunk, de sietni fogok!:))
    Puszi

    VálaszTörlés
  10. Jucus, ne haragudj, de kozbejott valami, nem tudtam elmenni, hivtalak volna, de nem volt meg a telefonszamod a telefonomban.Remelem, minden jo volt!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz:-)
Thanks for your comment:)